Olvasnivaló a pácienssel való kommunikáció részhez

Találkozás az öregedési folyamattal 

Az öregedés dinamikus és visszafordíthatatlan élettani folyamat, amely az élő szervezetek egyéni fejlődésében az idő múlásával következik be [8]. Az ember életében a fogantatástól kezdve egyetemes jelenség, és a legtöbb biológus szerint az öregedés az élet negyedik évtizedétől kezdődik és a halállal, a biológiai élet végével ér véget. Az emberi öregedés folyamata összetett és egyénre szabott; biológiai, pszichológiai és társadalmi szférában zajlik [9]. A genetikai kódot tekintik az öregedés alapvető etiológiai-patológiai mechanizmusának, a testen kívüli, biológiai és pszichoszociális tényezőknek tulajdonított fontos szerep mellett. A biológiai tényezők közé tartozik a fizikai inaktivitás, a helytelen táplálkozás, a pszichomotoros terhelés, az akut és krónikus betegségek. Pszichoszociális tényezők: a környezet változásai, az elszigeteltség, a magány, az időskorra való felkészülés hiánya. Az öregség az öregedési folyamat végső szakasza, amely a halállal végződik. A biológusok és orvosok úgy határozzák meg, mint az érett kor utáni életszakaszt, amelyben a testi funkciók csökkenése, valamint a rendszerek és szervek különböző változásai következnek be [10]. Az előírt korlátok mellett a nyugdíjkorhatárt a következők szerint feltételezzük: 

• naptár (kronológiai, az életévek szerint meghatározott); 
• biológiai (funkcionális, egyéni jellemzőkben meghatározott); 
• törvényes (törvényben meghatározott nyugdíjkorhatár); 
• gazdasági (az aktivitás hiánya, a jövedelem csökkenése);  
• társadalmi (a presztízs és a társadalmi szerepek elvesztésével kapcsolatos);  
• pszichológiai (az értelmi funkciók vizsgálatával határozzák meg).  

A biológiai öregedéshez képest másodlagos jelenségként kezelik. Az egyes szervek működésében az életkorral bekövetkező változások befolyásolják a hangulatot, a környezethez való hozzáállást, a fizikai állapotot és a társadalmi tevékenységet, és kijelölik az idősek helyét a családban és a társadalomban. A pszichoszociális öregedés azonban nagymértékben függ attól, hogy az ember hogyan készül fel az időskorra, és idővel fejti ki hatását. Z. Szarota szerint az, hogy milyen emberekké válunk idős korunkra, korábbi életünk minősége határozza meg. A mentális öregedés az emberi tudatra és az öregedési folyamathoz való alkalmazkodóképességre utal [10]. Az öregség elfogadása hozzájárul a boldogság és az élettel való elégedettség érzéséhez, annak hiánya azonban a magány és a fizikai szenvedés érzését okozza. Az életkor előrehaladtával egyre nagyobb nehézségek merülnek fel az új helyzetekhez való alkalmazkodásban, amit a kognitív és intellektuális szférában bekövetkező kedvezőtlen változások követnek. Változások jelennek meg az észlelési folyamatok fejlődésében, a kapott benyomások feldolgozásában és a gondolkodási folyamatokban.  

Az életkor előrehaladtával a memória romlik, különösen a rövidtávú memória, amelyhez most új típusú, úgynevezett érzelmi memória – szívmemória – adható.  Időskorban a depresszió és a kábultság is gyakoribb, vagyis azok a betegségek, amelyeknél a kognitív funkciók zavarai jelentik az alapvető tüneteket. Bár az öregedéshez számos negatív tulajdonságot tulajdonítanak, ez nem előírás, és nem felel meg személyiségük egészének. Az emberi test öregedése során pozitív mentális változások is előfordulnak. A retrospektív gondolkodás lehetővé teszi az idősebb emberek számára, hogy még a legtávolabbi eseményeket is felidézzék, és olyan nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkezzenek, amelyeket fel tudnak használni és meg tudnak osztani másokkal. Ugyanakkor óvatosak a döntések meghozatalában, és sok hibát el tudnak kerülni.  

A társadalmi időskor, amely az öregség puszta állapotára korlátozódik, kulturális tényezők által meghatározott, és az erkölcsök változásával módosulhat. Minden társadalomban élő személynek meghatározott szerepei vannak, amelyek közül néhány idős korban megszűnik, mások módosulnak vagy folytatódnak, miközben teljesen új szerepek is megjelenhetnek. Előfordulhat, hogy a szerepek felcserélődnek, különösen akkor, amikor felnőtt gyermekek segítségre szorulnak. Az idősek feladata, hogy megbékéljenek bizonyos szerepeik elvesztésével vagy azok módosulásával, és hogy új szerepet kell keresniük. Ez nagymértékben függ attól a környezettől, amelyben működnek, valamint az általuk létrehozott aktív szereptől. 

Az egészség elvesztésével csökken az élettel való elégedettség, csökken az érdeklődés, megjelenik a magány és a veszély érzése. A nyugdíjba vonulás gyakran nagy életmódváltozást jelent, csökkenti a szükségleteket és a kapcsolatokat, valamint az elszigeteltséget és az elszegényedést. Az időskori “veszteségek” ellenére ezt az időszakot fel lehet használni arra, hogy kreatív és hasznos életet biztosítsunk. 

Az idős emberek számos családi, vallási és társadalmi érték hordozói, és az öregkor a korábbi létből való “szüretelés” időszaka. Az öregkor a tapasztalatok és a társadalmi lehetőségek maximális felhalmozódásának időszaka. Az időseknek sok szabadidejük van, és amikor csak tehetik, megvalósíthatják önmagukat és segíthetnek másoknak, új társadalmi és családi szerepeket vállalhatnak, részt vehetnek különböző szervezetek, egyesületek tevékenységében. Ez többnyire a korábbi mindennapi tevékenységeiktől függ. Azok, akik fiatalkorukban aktívak voltak, megpróbálnak aktív életet élni idős korukban is, fejlesztve érdeklődésüket és hobbijaikat, vagy közösségi egyesületekben, csoportokban, alapítványokban vesznek részt aktívan. 

Úgy tartják, hogy az aktív idősödés egyik legfontosabb formája a családdal, rokonokkal és szomszédokkal való kapcsolattartás, amely a hasznosság és a presztízs érzéséhez vezet.  Az idősek számára a család az a természetes környezet, ahonnan szellemi, fizikai vagy anyagi támogatást vártak. 

A társadalmi öregedés arra utal, hogy egy személy hogyan érzékeli az öregedési folyamatot, és hogyan viszonyul a társadalomhoz, amelyben él. Mindenki egyéni elképzeléssel lép be az öregkorba, bár ezt az életszakaszt számos tényező alakítja: például az idős emberek közeli megfigyelése, az öregedéssel kapcsolatos sztereotípiák és a múltbeli tapasztalatokból fakadó elvárások. Az ember által alkotott időskori vízió egyfajta útmutató, amely szerint az öregedési folyamathoz való hozzáállás formálódik. Az idősödő emberek attól függően alakítják ki a korukra jellemző sajátosságaikat, hogy melyik időskori kép domináns náluk: a pozitív vagy a negatív. Az öregedési folyamat érzékelésének szubjektív módja befolyásolja az öregedési folyamat közbeni működést, az élettevékenységet, minden cselekedetet és a többi emberrel való kapcsolatot. A modern társadalom az ifjúságot, a haladást, a fejlődést, a hatékonyságot és a költséghatékonyságot helyezi előtérbe. Ezért az időseknek gyakran nehéz személyesen kiteljesedniük, aktívnak lenniük, és kezdeményezni a nyugdíjba vonulásukat, ezáltal felgyorsítva a pszichoszociális öregedést, amely depresszióban, apátiában és a környezettel szembeni közömbösségben nyilvánul meg. A magasan fejlett társadalmak azonban igyekeznek megteremteni a lehetőséget a társadalmi működésük kiteljesítésére, amely alatt a társas kapcsolati hálóhoz való tartozást, a társas támogatás biztosítását, a társadalmi szerepek folytatását, valamint az érdeklődés, a szenvedélyek vagy a hobbi megvalósítását értik [1].  Az első kapcsolatfelvétel a gyógytornásszal és a multidiszciplináris csapattal valójában a kommunikációval kezdődik. Az egészséges kommunikáció kialakítása, a biztonságos társas környezet megteremtése azáltal, hogy az idős ember úgy érzi, nincs egyedül, és a kezelés során kapott apró feladatok az egyént fizikailag aktívvá teszik, integrálják a társadalmi életbe, és csökkentik a társadalmi elszigeteltséget.