Olvasnivaló a mozgásanalízis és terápia részhez

A sporthoz való visszatéréssel kapcsolatos döntések meghozatalának folyamata 

A sérülés után a sporthoz való visszatéréssel kapcsolatos döntésnek figyelembe kell vennie a páciens klinikai és mentális állapotát, valamint rövid és hosszú távú sportcéljait. Egy ilyen döntés meghozatalakor mindig próbáljon meg egyensúlyt találni a sportoló egészsége és pályán való eredményessége között. Sajnos ez mindig kockázattal jár. A túl korai visszatérés negatív következményekkel járhat a sportoló egészségére nézve (pl. újból megsérülhet), a túlzott óvatosság és a visszatérésre vonatkozó döntés késleltetése miatt lemaradhat fontos versenyekről és kimaradhat a csapatból. A sporthoz való visszatérésre vonatkozó döntést általában több ember véleménye is alátámasztja. Fontos az orvos és a gyógytornász szerepe, de a pszichológus, az edző és a sportoló legközelebbi környezetének véleménye is. Azonban maga a sportoló hozza meg a végső döntést. Ezen a ponton nagyon fontos a sérülés természetére és következményeire vonatkozó felvilágosítás, mivel kutatások szerint a sportolók gyakran hagyják figyelmen kívül a hosszú távú egészségügyi prognózist és döntenek úgy, hogy a rövid távú sportsiker érdekében a lehető leghamarabb visszatérnek a sporthoz. A sportolók általában akkor döntenek könnyen úgy, hogy túl korán térnek vissza a sporthoz, amikor kockázatcsökkentő tényező áll rendelkezésükre. Ez lehet egy utasítás arra, hogy viseljen stabilizátort a tevékenység időtartama alatt, vagy hogy 100% -nál kisebb aktivitást fejtsen ki, esetleg addig játsszon, amíg nem fáj, „bármikor lejöhetsz a pályáról, valaki majd beáll helyetted”. A sportoló jóllétére való tekintettel, a sporthoz való visszatérésre vonatkozó döntést tudatosabban, alapos egészségügyi és kockázatelemzés alapján célszerű meghozni. A StARRT-hez hasonló nomatív eszközök ebben segíthetnek. 

A kockázat és kockázattűrés stratégiai értékelésére szolgáló StARRT stratégiát azért hozták létre, hogy mozgásszervi sérülés után megkönnyítsék a sporthoz való visszatérésre vonatkozó döntést. A StARRT létrehozásának kiindulópontja a Creighton és munkatársai 2010-ben publikált sporthoz való visszatérési döntéshozatali modellje volt. Ebben a modellben a döntési folyamat három tényezőcsoport elemzésén alapult: orvosi tényezőkön, sporttényezőkön, amelyek módosíthatják a sporthoz való visszatéréssel kapcsolatos kockázatokat, és olyan tényezőkön, amelyek módosítják a sporthoz való visszatérésre vonatkozó döntést. A StARRT-ban a probléma megközelítésének módja kissé megváltozott. A StARRT értékelés abból indul ki, hogy a sporthoz való visszatérésre vonatkozó döntésnek a visszatéréshez kapcsolódó kockázat értékelésén és a kockázattűréssel való összehasonlításán kell alapulnia. Ha a kockázatértékelés meghaladja a kockázattűrést, a sporthoz való visszatérés elhalasztásáról szóló döntést kellene hozni. A StARRT modell szerinti értékelés első szakaszában a rendelkezésre álló információkból megbecsülik, hogy milyen terhelést lehet alkalmazni a sportoló testére, mielőtt az megsérülne. A sportsérülésben károsodott szövetnek optimális gyógyulási feltételekre van szüksége. A szövetre nehezedő bármilyen stressz megzavarhatja a gyógyulási folyamatot. A StARRT modell következő lépése ezért annak felmérése, hogy a tervezett sporttevékenységből fakadó stressz hogyan befolyásolhatja az újbóli sérülés kockázatát. A sporthoz való visszatérési folyamat ezen szakaszában mérlegelik azt is, hogy a sportoló pszichológiailag készen áll-e. A sporthoz való visszatéréssel kapcsolatos döntés utolsó, harmadik lépésében az elfogadható kockázat küszöbértékét határozzák meg. Ez nem könnyű feladat, mert a kockázatelfogadási küszöb rendkívül szubjektív, és nagyban függ a sportoló személyiségjegyeitől és a sportolót körülvevő közösséget irányító értékektől. Például orvosi szempontból lehet, hogy az állapítható meg, hogy a sporthoz való visszatérés akkor előnyös, ha az újbóli sérülés kockázata nem haladja meg a 10% -ot. De ha egy sportoló úgy látja, hogy nem fog tudni elindulni az olimpián, és emiatt fennáll a depresszió veszélye, akkor az újbóli sérülés elfogadható kockázata 15% -ra vagy akár 20% -ra emelhető. A kockázatértékelés és a kockázattűrési stratégia szerkezetét az 1. ábra mutatja be. 

1. ábra Strategic Assessment of Risk and Risk Tolerance framework, reproduced from Shrier (2015). Strategic Assessment of Risk and Risk Tolerance (StARRT) framework for return-to-play decision-making. British Journal of Sports Medicine, 49(20), 1311-1315.  

Az e-kézikönyvben további anyagok találhatóak: A pályán történő rehabilitáció négy pillére