Olvasnivaló a pácienssel való kommunikáció részhez

Fogyatékos személy az a személy, aki olyan érzékszervi, kommunikációs, testi, értelmi vagy pszichoszociális károsodásban vagy ezek kombinációjában szenved, amely környezeti, társadalmi és egyéb jelentős korlátokkal kölcsönhatásban korlátozza vagy megakadályozza a társadalomban való hatékony és egyenlő részvételt. (1998. évi XXVI.   törvény a fogyatékossággal élő személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról).

Magyarország a világon a második országként ratifikálta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, és elsőként csatlakozott annak fakultatív jegyzőkönyvéhez.

A fogyatékosság nem betegség, hanem olyan veleszületett vagy szerzett károsodás, amely akadályozhatja a fogyatékos személyt abban, hogy részt vegyen a társadalomban. Biztosítani kell, hogy a fogyatékkal élők egyenlő méltósággal és egyenlő jogokkal egyenrangú tagjai lehessenek a társadalomnak. A függetlenség olyan életforma, amely biztosítja, hogy minden fogyatékossággal élő személy lehetőséget kapjon a társadalomban való részvételre és aktív állampolgári szerepvállalásra, és amely kizár minden diszkriminációt vagy korlátozást politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, állampolgári vagy bármely más területen.

Látássérült az a személy, akinek a látási funkcióinak (látásélesség, alkalmazkodás, kontraszt, színlátás, látótér) és/vagy feldolgozási és értelmezési képességeinek (agykárosodás következtében szerzett látási ingerek észlelésében szerzett látáskárosodása) károsodása vagy hiánya van. A látáskárosodás lehet örökletes vagy szerzett, szervi vagy funkcionális. Az emberek három csoportját különböztetjük meg látássérülésük súlyossága szerint: gyengénlátók, aliglátók és vakok. 

A látás hiánya erősen korlátozza a közvetlen megismerést, a képek és fogalmak tartalma pedig eltér a látóétól. A vak emberek mobilitása korlátozott, és ez befolyásolhatja a mozgásminták alakulását. Sztereotip mozgások is kialakulhatnak. A vakság következtében személyiségfejlődési és szocializációs problémák is előfordulhatnak. 

A vakság pszichológiai vonatkozásai

Saját állapot elfogadása:

A vakság nem tipizálja az embert. A vak embert emberként kell megismernünk, és nem a vakság alapján ítélni előre személyiségét, viselkedését. A vak ember lehet boldog és szomorú, kiegyensúlyozott és zavart. Megvannak a maga problémái, amivel meg kell küzdenie. Ezek közül talán a legfontosabb a saját állapot elfogadása. Ezt az elfogadást a legjobban a látásromlás kezdete határozza meg.

Az a személy, aki születésétől fogva vak vagy korán kezdődően vak, teljesen más életet fog élni. Másképp fog nézni a világot, más elképzeléseket alkot, másképp határoz meg dolgokat. Fejlődése mind szellemileg, mind fizikailag eltérő lesz a vakság miatt. Mozgásai jellegzetesen különböznek a látó társakétól, egyfajta sztereotip mozgás, az úgynevezett „blindism” jellemzi. Nehézségei lehetnek az önmegvalósításban, a napi rutin végrehajtásában. A sok sajátos helyzet pszichés megterhelést okozhat, ami visszahúzódó, magányos, bizonytalan személyiséget eredményez. Vagy éppen ellenkezőleg, ahogy egy anya túlbecsülheti gyermeke képességeit, a vak gyermek túlbecsülheti önmagát, önzővé és arrogánssá válhat környezetével szemben. A kiskorában megvakult gyermeket csak látáshiányának ilyen következményei érintik, maga a látáshiány általában nem nyilvánul meg, mert soha nem látott, nem tudja, mit veszített el.

Ezzel szemben a későbbiekben megvakuló gyermek vagy fiatal felnőtt személyisége már kialakult, így kisebb az esélye a fejlődési rendellenességnek. A trauma viszont még nagyobb hatással van a személyiségre, hiszen az egész életet át kell értékelni, változtatni kell a szokásokon, a napi rutinokon. Serdülőkorban a látás elvesztése, a fogyatékosság felismerése könnyen „vaksági krízis” állapothoz vezethet. Ennek az állapotnak a traumája arra késztetheti a fiatalt, hogy újragondolja életét és szokásait, amelyeket most a vaksághoz kell igazítani. Gyakran ő is elszakad régi közösségeitől, új csoportokat keres, és új közösségekhez csatlakozik. A vakság traumája önazonossági problémákat is okozhat, ha a vak ember nem tud mit kezdeni a saját

 A kommunikáció általános szabályai

A verbális és non-verbális kommunikáció alapvető szabályai és ezek egybevágósága, kongruenciája a vak személlyel való kommunikáció során is elengedhetetlenek. Figyelmünket és nyitottságunkat nemcsak verbálisan, de non-verbálisan is ki kell fejeznünk a páciens felé, még akkor is, ha nem lát minket!!!

Az aktív és empatikus hallgatás 5 alapszabálya:

• Szemtől szemben (de nem feltétlenül teljesen)

• Nyitott testtartás (pl. lehetőség szerint nincsenek keresztbe tett végtagok)

• A páciens felé hajlás

•Szemkontaktus (!! – igen, vak embernek is az arcára, szemébe nézünk)

• Relaxált, feszültségmentes testtartás

(Pease, Pease, 2017, Rogers, 1951)

A vak személlyel való kommunikáció speciális szabályai

Bár a vak emberek egyénenként természetesen nagyon különbözőek, a kommunikáció vonatkozásában vannak olyan általános és speciális javaslatok, amelyeket egy gyakorló gyógytornásznak érdemes figyelembe vennie.

Az ehhez a témához kapcsolódó további anyagok az e-kézikönyvben találhatók.   Látássérültekkel kapcsolatos érzékenyítés otthon végezhető tevékenységeken, élethelyzeteken, személyes tapasztalatokon keresztül a látássérülés okozta akadályok, észlelési zavarok bemutatására. „A színek fekete könyve”