Videó 3. Testtartás

A testtartás az egyes testrészeknek a szomszédos szegmenshez és az egész testhez viszonyított legoptimálisabb helyzetben való elhelyezése. Más szóval, az ízületi pozíciók kombinációja a test minden mozdulata során testhelyzetnek minősül. A test a megfelelő beállítást számos izom összehangolt erőfeszítései révén éri el, amelyek együtt dolgoznak, gyakran szalagok támogatásával, hogy stabilitást biztosítsanak az izomtevékenység során, vagy megteremtsék a mozgás alapját. A testtartás lehet statikus vagy dinamikus, ahol a statikus testtartás a helyhez kötött testtartásra utal. Az izmok statikus összehúzódását igényli, hogy stabilizálják az ízületeket és ellenálljanak a gravitációnak. Lényegében az olyan tevékenységek közbeni testtartásokat foglalja magában, mint az ülés, az állás és a fekvés. Másrészt a dinamikus testtartás elengedhetetlen minden mozgás megkönnyítéséhez. Ez egy aktív testtartás, amely folyamatosan alkalmazkodik a változó körülményekhez, és az elvégzett mozgás eredményeként alakul ki. Összefoglalva, a statikus testtartás az olyan tevékenységek során végzett pozíciókra vonatkozik, mint az ülés, az állás és a fekvés, míg a dinamikus testtartás a mozgáshoz szükséges aktív és adaptív testhelyzet.

A normál sagittális sík a gerincoszlop régióiban görbül. A görbületek határozzák meg az egyes régiók semleges helyzetét, amelyet gyakran az álló testhelyzet ideális testtartásának neveznek.

A testtartás felmérése elülső, oldalsó és hátsó irányból történik, és a meglévő kyphoticus és lordoticus görbék változását testtartási problémaként határozzák meg, akár növekedést, vagy csökkenést mutat. Az esetlegesen felmerülő gyakori testtartási problémák közé tartozik a lordotikus testtartás, a kyphotikus testtartás, a kyphotikus-lordotikus testtartás, a lapos hát, a hátrahajló és az előrehajló fejtartás.

Lordotikus Testtartás (az e-kézikönyvben lesz megadva)

A lordotikus testtartás hibás testtartást jelent, amely a következőkben különbözik a jó testtartástól: (1) fokozott lumbális lordózis és (2) fokozott medence anteverzió (elülső dőlés). A medence megnövekedett elülső dőlése a csípőízületek fokozott hajlításához vezet. A térdek hiperextenzióban lehetnek, és ebből a térdhelyzetből adódóan a láb talpi hajlítása következik be. A lordotikus testtartásban a fej vonala hátulról lefut a lumbális csigolyatestekre, az intervertebralis kisízületek közelében haladva, ami a kisízületeken belüli nagymértékű túlterhelést eredményez. A fejvonal a térdízület tengelyéhez képest is elöl van, ami az elülső térdrekesz túlterheléséhez vezet. A fejvonal átfedheti az alapvonalat, vagy a fej előrehúzódása esetén előtte futhat.

Kyphotikus testtartás(az e-kézikönyvben lesz megadva)

A kyphotikus testtartás hibás testtartást jelent, amely a következőkben különbözik a jó testtartástól: (1) fokozott mellkasi kyphosis, (2) a fej protrakciója, (3) lapos vagy fordított alsó nyaki lordosis, (4) fokozott felső nyaki lordosis, és (5) a vállak és lapockák protrakciója. A kyphotikus testtartásban a fejvonal a mellkasi gerinchez, a lumbális csigolyatestekhez, valamint a csípő- és térdízület tengelyéhez képest előre tolódik. Az alapvonal általában a fejvonal hátsó részén fut.

Kyphotikus-lordotikus testtartás (az e-kézikönyvben lesz megadva)

Egyes egyéneknél a fent említett két sagittalis eltérés kombinációja kyphotikus-lordotikus testtartás formájában figyelhető meg. Ebben az esetben együttesen érvényesül a kyphotikus és a lordotikus testtartás hatása a vázizomzatra.

Lapos hát testtartás (az e-kézikönyvben lesz megadva)

A lapos hátsó testtartás hibás testtartást jelent, amely a következőkben különbözik a jó testtartástól: (1) lapos lumbális lordózis és (2) lapos mellkasi kyphosis alsó része. Ezenkívül a mellkasi régió felső részén fokozott kyphosis, valamint a nyaki-torakális átmenet kyphosisa is előfordulhat. A medence semleges helyzetben vagy csökkent elülső dőlésszögben marad. Lapos hát testtartásban a fejvonal és az alapvonal általában átfedik egymást, és elöl haladnak a lumbális csigolyatestek előtt (ami azok hajlítási túlterheléséhez vezet) és hátul a csípőízületi tengely mögött. A fej az alapvonalhoz képest előre mozgatható.

Hátradőlő testtartás (az e-kézikönyvben lesz megadva)

A hátradőlő testtartás hibás testtartást jelent, amely a következőkben különbözik a jó testtartástól: (1) elülső medenceeltolódás, (2) a lumbális gerinc felső részére kiterjesztett mellkasi kyphosis (hosszabb mellkasi kyphosis figyelhető meg), (3) látszólag rövidebb lumbális lordosis, (4) normális vagy enyhén csökkent elülső medence dőlés. A hátradőlő testtartásban a medence a fejvonal előtt van, míg a törzs felső része általában hátrafelé mozog ehhez a tengelyhez képest. A fej vonala és az alapvonal általában átfedi egymást, ami a fej normál helyzetére utal. A fej azonban protrakcióban van, mivel a mellkas pozíciója ferde a bázishoz és a fej vonalához képest. A fejvonal hátrafelé halad a lumbális csigolyatestekhez (ami azok nyújtási túlterhelését eredményezi) és hátrafelé a csípőízület tengelyéhez (ami a csípőízületek túlterheléséhez vezet).

A myofasciális sávokkal kapcsolatos szakirodalmat részletesen elemezzük, és az aktuális forrásokat, beleértve a legújabb kutatásokat is, az e-kézikönyv tartalmazza.